a hazai tudományosság és a nemzeti becsület nevében mindazok iránt forró hálát nyilatkoztatni ki, kik az ezen gyűjteményben foglalt okmányok feltalálására módot nyújtottak, e czélra archivális kutatásaimat elősegitették, vagy máskép anyagának szaporítását lehetségessé tették, és oda tartozó közleményekkel ahoz járultak. De kötelességemnek tartom hálás elismeréssel említeni azon férfiakat is, kik a jelen munkában nekem segédkezet nyujtottak.

A magyarországi római katholikus clerusnak számos érdemei közé tartozik az is, hogy ő a saját viszonyait illető okleveleknek megőrzésén kivül, a nemzet okmányi ügyeiben is, melyeknek gondos kezelését a törvényhozás reá bizta vala, minden időben lelkesen és híven eljárt, minek folytán nem csak az előbbi hazai jogélet legfontosb támaszának fentartását, hanem történetünk kútfői apparátusa legnevezetesb részének épségben megmaradását is neki köszönjük. Mert az okmányok és okmányi adatok a magyar történet kútfői közt főhelyen állnak. S ámbár egyes előkelő családok és a hazai városok levéltárai historiai okmányokban is nem ritkán gazdagok; még is a főpapok, de különösen az egyházi testületek (káptalanok, szerzetkonventek) levéltáraikkal azok sem az őrzött okmányok régiségére, sem azoknak számára nézve nem mérkőzhetnek. Ez által pedig meg vannak határozva egyszersmind azon irányok is, melyeket a magyar történetbuvár kövessen; s ha igyekezetei czélra vezetnek, nem csak az ezekben tanusított eljárás, hanem azon férfiak is érdemlik a tudomány háláját, kik mint levéltárak birtokosai vagy kezelői azt támogatták vagy elősegítették.

E tekintetben tehát szabadjon mindenek előtt

a*

őszinte hálámat kifejeznem azon barátságos és kegyteljes pártolásért, melyet kutatásaim a pannonhalmi szent mártoni főapátság s annak köztiszteletben álló főnöke, méltóságos Rimely Mihály főåpát úr részéről tapasztalni szerencsések valának. Pannonhegye Magyarországban a keresztyénségnek volt bölcsője, itt emeltetett először fénysugárzó dicsőségben sz. István király apostoli kereszte, s innen indult a nemzet megtéritése; miért is méltán tisztelte mindig a keresztyén világ ezen hegyet szent hegynnek (Sacer Mons Ponnoniae): s azon kitüntetések és jogositványok, melyekkel akeresztyén egyházi és az országos törvényhozások az itteni istenházat és annak főapátját nagyra emelték, úgy hogy közvetlenül a római pápa alatt álljon és hogy főapátja Magyarország elsőrangu főpapjai, az ú. n. Praelati maiores, közt helyet foglaljon; valamint a keresztyén magyar nép különös tisztelete világosan bizonyitják ezen helynek történeti nem kevésbbé, mint egyházi fontosságát. Az ország fenállása első idejétől fogva ez mindég a buzgó vallásosság, kitünő tudományos miveltség, és tiszta, valódi keresztyén humanismus szentélye volt, s e sorok irója előtt elfelejthetlenek maradnak azon kedves órák, melyekben ő az itteni jeles szerzetesek szív- és lélekemelő társaságának részese lehetett, midőn magyar szívességgel ismételve vendégül fogadtatott. Itt találtatik azonkivül a hazai történelemnek egyik legbecsesebb kincse. Mert a főapátságnak levéltára, akár az itt őrzött okmányok régiségét és számát, akár azoknak köz-, egyházi, és jogtörténeti fontosságát tekintjük, oly nevezetes, hogy annak nem mondom párját, de csak némileg hasonlóját is, az egész országban hiában keresnők. Kezdve sz. István 1001-ki alapitó okmányán, mely a diplomaticai tudo

mányban a legnevezetesb okmányok egyikének van elismerve, az árpádi királyok korából 250-nél több eredeti oklevél találtatik, melyek közül öt a XI., és huszonöt a XII. századból való, s a tatárjárás (1241) előtti időből összesen 150-nél több eredeti van még meg. Járul ehez az ú. n. vörös könyv (Liber Ruber), mely a XIII. században iratott még össze, és az 1250. évet megelőzött időből vagy 60 fontos okmánynak gondosan készült másolatát tartalmazza.

Nem kevesebb szívességet tapasztaltam a főtisztelendő veszprémi és győri káptalanok és a leleszi konvent részéről is. Az ezeknél meglévő levéltárak azonban, különösen a lelesziek, az árpádi királyok koránál későbbi időre bírnak ugyan nagy fontossággal ; de az Árpádkori Új Okmánytárhoz csak kevés anyagot nyújtottak. A veszprémi káptalan levéltárából mindazáltal még is több érdekes okmányt vettem fel. Kötelességemnek tartom, az ezen helyeken is a magyar tudományosság iránt mutatott lelkes pártolásért szintén hálás köszönetemet kijelenteni.

A magyar családok magánlevéltáraiban az árpádi kor érdekében tüzetes kutatásokat még nem tehettem. Egyébiránt Érdy János tisztelt tagtársam ezen irányban fáradozván, az Árpádkori Új Okmánytárhoz több nagy érdekü adalékkal járult. Különös elismeréssel kell emlitenem mélt. b. Balassa Antal urat, kikékkői levéltárát előtte megnyitotta, melyből Érdy 35 Árpádkorszaki eredeti eklevelet irt le. Ugyan Érdy a HuntPáznántól eredett Kubinyi nemzetség levéltárából is 8; és Horváth István sajátkezüleg eredetiekből másolt okmányaiból 20 darabot közölt.

A magyarországi városok közől Sopron, Körmöczbánya, Selmeczbánya és néhány másnak levéltá

rában Árpádkori eredeti okmányok találtatnak ugyan; de azok, valamint Varasd, Pest, Nagy-Szombat, Zágráb, Beszterczebánya, Nyitra stb. érdekes privilegiumai, már régen kiadva lévén, évtizedek óta a hazai tudományosság közbirtokában találtatnak, s így itt azokat újra közzé tenni nem látszott helyesnek. A magyarországi városi levéltárak egyébiránt is csak az anjoui korszaktól fogva kezdenek a hazai történet felvilágosítására nézve különösen fontosak lenni.

Enlítenem kell még a Vetera Monumenta Historica Hungariam Sacram illustrantia czímű munkát is, melyet m. akad.tag, tudós Theiner Ágoston úr a magyarországi főpapi rend buzdítására és pénzbeli segitségével a Vaticánumi levéltárból kiadott (2. kötet Rómában, 1859. és 1860.). Különösen a római pápák Regestáiból közvetlenül sok igen érdekes okmányt és levelet közöl. Ezen fontos kútfői munkáról, melyben az egyes okmányokat mintegy archivalis alakban találjuk, s a haszonról, melyet az nekem az Árpádi Új Okmánytárnál nyújtott, a III. kötetnek függelékében tüzetesen fogok szólni.

Végre nem szabad elhallgatnom, hogy az említetteken kivül más levéltárak birtokosai is, szóval és tettel bizonyították már, hogy ők a hazai történet kútfői apparátusának szaporitásához járulni hajlandók; sőt voltak, kik érdekes közleményeket már is beküldöttek. Ezek mindazáltal többnyire csak a későbbi időkre vonatkoznak. Mennyiben az Árpádkori Új Okmánytárban hasznukat vehettem, illő helyen említem. Kecsegtet tehát a remény, hogy, miután az ősiség, mely mineddig a családok és a birtokosok levéltárainak elzárását tanácsolta, a magyarországi jogéletre elvesztette már előbbi hatását, a hazai történet tudományos

kutatása magánlevéltárakban is mind inkább új meg új támaszt nyerend.

A hazai levéltáraknak történettudományi czélokrai használása szükségkép feltételezi, hogy a kellő tudományos munkaerő meglegyen, s hogy ez czélszerúleg szerveztessék. Ezen fontos kérdés részletes fejtegetésébe nem ereszkedem itt; kötelességemnek tartom mindazonáltal hálámat azon férfiak iránt is kinyilatkoztatni, kik a jelen okmánytár kiadásában segédkezet nyújtottak.

Miután Fejér György azon kézirati gyűjteményeket, melyeket használnia módjában volt, czéljára nézve csaknem egészen felhasználta; azoknak, kik most még okmányi kutatásokkal foglalkodnak, már az övénél sokkal nehezebb feladat jut. Kettős irányban kell fáradozniok; egyrészről a Codex Diplomaticus hiányai kiegészitéséről és számos hibái helyreigazitásáról gondoskodván, másrészről a Fejér előtt ismeretlen maradt okmányokat és okmányi adatokat felfedezvén, gyűjtvén és közzé tévén. Ezen czélra nem marad egyéb hátra, mint, a mennyire lehetséges, magokat az eredetieket felkeresni; az egész bel- és külföldi irodalmat folyton folyva szemmel tartva, ha oly okmányok kiadatnak, melyek Magyarország történetére vonatkoznak, ezeket kellőleg méltányolni; és ha netalán hitelt érdemlő kézirati gyűjtemények vagy okmánymásolatok találtatnának még, ezekre is kellő figyelemmel lenni. Ezen feladathoz képest még a legszorgalmatosb buvárnak is magára hagyatott ereje elégtelen, s a jelen sorok irója nem lett volna képes a magyar akademia törté