MONUMENTA HUNGARIAE HISTORICA.

MAGYAR

TÖRTÉNELMI EMLÉKEK.

KIAD JA

A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADEMIA

TÖRTÉNELMI BIZOTTMÁNYA.

ELSÖ OSZTÁLY.

TIZENEGYEDIK KÖTET.

PEST, 1867.

Eggenberger Ferdinánd M. AKADEMIAİ KÖNYVÁRUSNÁL,

ELŐSZÓ.

Tizenkét éve, hogy e sorok írója a Magyar Tudományos Akadémiának Történelmi Bizottsága által Fejér György „Codex Diplomaticus Hungariae Ecclesiasticus et Civilis" czímű munkája az árpádi korszakot tárgyazó részének folytatásával és kiegészítésével, illőleg ezen folytatásnak eszközlésével megbízatott. Közvetlen alkalmat erre az szolgáltatott, hogy néhai Czech János akad. rendes tagnak halála után (1854. novemberhó 1.), annak hátrahagyott kéziratai közt, melyeket az akadémia saját könyvtára számára megszerzett, egy csomó találtatott, mely nagyobb számú még kiadatlan árpádkorú okmányoknak másolatait tartalmazta. Ezen gyűjtemény annál becsesbnek tartatott, minthogy nevezetesebb hazai levéltáraink akkor a tudomány vizsgálódása előtt többnyire még zárva voltak, úgy hogy egy más tekintélyes buvárunk méltán azt mondhatta, hogy „egy árpádkori okmány felfedezése a magyar oklevelész előtt annyit tesz, mint egy erőd bevétele a hadvezér előtt, vagy egy sziget felfedezése a geographus szemében." A magyar akadémia történelmi bizottsága tehát ezen Czech-féle gyűjteményt a hazai történettudomány érdekében hasznosítani kiván

ván, amazok alapján Fejér okmánytárának kiegészítését tűzte ki magának feladatúl, minek eszközlését alólirottra bízta. Hogy pedig én ezen nehéz megbízásnak teljesítését magamra vállaltam, annak is kettős oka volt: az egyik az, mert akkor hazai tudósaink közül nem igen volt; ki ilynemű munkának elvállalására késznek nyilatkozott volna; a másik pedig az, mivel az okmányoknak tanulmányozása fiatal korom óta legkedvesebb foglalkodásaim közé tartozott. Mindamellett nem tagadom, hogy magam is csak nehezen határozhattam el magamat; egyrészről, mert legközelebbi hivatalos teendőim munkaerőmet csaknem egészen igénybe vették, s másrészről, mert okmányi tanulmányaimnak akkor egészen más czélpontjai voltak. Nem azoknak kiadása, hanem általában történelmi felhasználásuk volt az irány, melyet követtem; s ha szerencsés nem vagyok, néhai mélt. Rimely Mihály pannonhalmi főapát pártfogását vállalatom számára kinyerni; ha föt. Czinár Mór pannonhalmi levéltárnok engem kölönös részvéttel nem támogat; ha végre más hazai buváraink is (Érdy János, Knauz Nándor, Szabó Károly, Horváth Mihály stb.) nekem segítségöket nem igérik, úgy hiszem, hogy az Árpádkori Új Okmánytárának kiadásához soha nem fogtam volna. Miután azonban ezt magamra vállaltam, azon voltam, hogy mindent, a mihez férhettem, a vállalat érdekében megnyerjek; azon programmhoz tartván magamat, melyet a munka I-ső kötetében közzé tettem. Így indíttatott meg az Árpádkori Új Okmánytárnak első folyama.

Azóta, nagy örömmel mondhatjuk, hogy viszonyaink a hazai történelem érdekében sokkal kedvezőbbre fordultak. A levéltárak a hivatott buvár előtt most már